Húú, régen írtam, pedig tervben van már egy bejegyzés még ezen kívül! De most nézzünk egy kis Ráday utcát :)
A Ráday utca a Kálvin teret köti össze a Boráros térrel. A kerület egyik legrégebbi utcája, hiszen a XVIII. századtól kezdve szerepel a térképeken. Ma is fontos helyszíne a városrésznek, éttermeknek, kulturális programoknak, fesztiváloknak ad otthont. Sétálóutcaként is egyre népszerűbb, hiszen központi elhelyezkedése miatt gyakorlatilag folytatása a Kálvin tér túloldaláról nyíló Kecskeméti utcának, amiről nyílik az Egyetem tér, könnyen megközelíthető a Ferenciek tere, vagy a Váci utca.
Ma a 63.-as számú házat mutatnám be itt, a blogon. Sajnos a történetéről szinte semmit sem sikerült kiderítenem, az
Adalékok a Belső Ferencváros történetéhez című könyvben Szabó-Pap Krisztina
annyit ír, hogy 1910-ben épült, valamint, hogy sok kis üzlet működött a
földszinten. Annyit
tudok még, hogy az 1990-es évek végén volt egy belső renoválása a háznak, amit
a 2000-es évek elején egy külső homlokzati festés követett. 2007-ben pedig az
udvar betonburkolatát feltörték, és egy kertet alakítottak itt ki, ülőpaddal,
fákkal, ösvényekkel.
Ma
is működnek üzletek az épületben, a Ráday utcánál egy fodrászat, valamint egy
kályhacsöveket forgalmazó bolt van, a Lónyai utca felőli oldalán pedig egy
étterem, és egy söröző található.
Az épületnek két homlokzata van, az egyik a Ráday utcára, a másik a Lónyaira néz. A főbejárat a Ráday utcáról nyílik, így ezt tekinthetjük a főhomlokzatnak. Stílusában a századfordulóban jellemző szecessziós házakhoz köthetjük, és ha végigsétálunk a Ráday utcán, akkor bizony kijelenthetjük, hogy ez a ház az egyik legszebb épülete.
Érdekes az ablakok kialakítása, hiszen az első emeleten félkörívesek, a második emeleten egyenes záródásúak, a harmadikon trapézzáródásúak, a negyediken ismét egyenes záródásúak, az ötödiken pedig trapézzáródású fekvőablakok vannak. A második emeletet az erélyek kihangsúlyozzák, ezt a szintet tekinthetjük a legdíszesebbnek, tehát a piano nobile-nek. A régebbi korokban mindig az első emelet volt hangsúlyos, és a legdíszesebb. A 19.-és 20. század fordulóján a lift megjelenésével azonban már a felsőbb szintek is megkaphatták ezt a címet, ezzel is változatosabbá vált az utcakép. A két darab, három emeletet összekötő zárterkély, illetve a díszes pilaszterek is harmonikusan illeszkednek a homlokzat díszítésébe, és szép egységet alkotnak. A maszkszerű díszítés nagyon elterjedt szecessziós elem, melyet az építészek az egyiptomi építészetből vettek át.
A ház Lónyai utcai homlokzata nagyon hasonló a főhomlokzathoz, de itt hat emeletet láthatunk.
Az épület belsejében nem a lépcsőház, inkább az udvar a hangsúlyos. Nem túl nagy, viszont kedves látvány a gondosan ápolt zöld terület a virágokkal, és a kicsi fákkal. A világossárga színezés jól illik ide, sokkal napfényesebb tőle az egész belső tér.
Két lépcsőház vezet az emeletekre, a hátsó, kisebb, vagy cselédlépcső az udvarról nyílik. Ez sokkal világosabb, de díszítetlenebb. A nagyobbik, a főlépcső kissé sötétebb, mert az udvartól egy üvegezett fal választja el, és a liftakna sem segíti a fény beáradását. A lépcső vaskorlátai szalagos-masnis díszítéssel vannak ellátva.
Összességében nekem tetszik ez a ház, a homlokzata szépen felújított, és karbantartott, a belsőben talán szerencsésebb lenne a kukákat nem az előtérben tartani, és valahogy világosabbá tenni a lépcsőházat. Az udvari rész, és a korfolyosó azonban nagyon jó hangulatú, és kedves részét képezi az épületnek.
